A komplementer medicina olyan szemléletet és módszereket foglal magában, amelyek a hagyományos, bizonyítékokon alapuló orvosi ellátás kiegészítéseként alkalmazhatók. Célja nem feltétlenül egy-egy tünet elszigetelt kezelése, hanem az ember testi-lelki állapotának egészében történő támogatása, az életmód, a közérzet és a szervezet természetes alkalmazkodóképességének figyelembevételével.

A komplementer szemlélet és a konvencionális – olykor „allopátiásnak” nevezett – orvoslás nem szükségszerűen egymás ellentétei. A korszerű integratív megközelítésben a diagnosztika, a szükséges gyógyszeres vagy műtéti kezelés és az orvosi kontroll mellett olyan kiegészítő módszerek is helyet kaphatnak, amelyek biztonságosan segíthetik a pihenést, a stressz csökkentését, a komfortérzetet és az általános jóllétet.

Az öngyógyító és szabályozó folyamatok támogatása

A szervezet folyamatosan törekszik belső egyensúlyának, vagyis homeosztázisának fenntartására. Számos komplementer módszer abból a szemléletből indul ki, hogy megfelelő körülmények között érdemes támogatni ezeket a természetes szabályozó és regenerációs folyamatokat.

Ennek része lehet többek között a megfelelő pihenés és alvás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres mozgás, a stresszterhelés csökkentése, valamint különféle gyengéd, relaxációt és testtudatot támogató módszerek alkalmazása. A cél ilyenkor nem a szervezet „kényszerítése”, hanem olyan környezet megteremtése, amely kedvezhet a regenerációnak.

Gyengéd, az egész embert figyelembe vevő megközelítés

A komplementer terápiák gyakran fokozatos, kíméletes módszerekkel dolgoznak. A kezelés során nemcsak a fizikai panaszokra, hanem az alvásra, a terhelhetőségre, a stresszre, a hangulatra és az életminőségre is figyelmet fordíthatnak.

Egyes komplementer irányzatok szerint a javulás folyamata során korábbi vagy régebben tapasztalt tünetek átmenetileg ismét megjelenhetnek. Ezt bizonyos hagyományos elméletek egy mélyebb rendeződési folyamat részének tekintik. Fontos azonban, hogy ennek általános érvényességét a modern orvostudomány nem igazolta. Egy korábbi betegség vagy tünet visszatérését ezért nem célszerű automatikusan „gyógyulási reakciónak” tekinteni: új, visszatérő vagy erősödő panasz esetén orvosi kivizsgálás indokolt.

A Hering-törvény szemlélete

A homeopátiás hagyományban ismert úgynevezett Hering-féle gyógyulási törvény azt az elképzelést fogalmazza meg, hogy a javulás bizonyos meghatározott irányt követhet. Eszerint a mélyebbnek vagy fontosabbnak tekintett működések rendeződése megelőzheti a kevésbé jelentős panaszokét, illetve régebbi tünetek is átmenetileg visszatérhetnek.

Ehhez a szemlélethez kapcsolódik az a hagyományos megfigyelés is, hogy egy hosszabb ideje fennálló állapot rendeződése általában nem egyik napról a másikra történik: egyes komplementer iskolák az években mérhető betegségidőhöz hónapokban mérhető regenerációs időt társítanak.

Ezek azonban nem tekinthetők tudományosan igazolt, általánosan alkalmazható orvosi törvényeknek, és nem alkalmasak arra, hogy egy betegség várható lefolyását vagy gyógyulási idejét előre jelezzék.

Energetikai egyensúly és vitalitás

Számos tradicionális és komplementer rendszer használja az energetikai egyensúly fogalmát a testi-lelki harmónia leírására. Ebben a megközelítésben a kezelés célja az egyensúlytalanságok oldása és a vitalitás támogatása.

Az „energia” ebben az összefüggésben nem feltétlenül a természettudományban mérhető energia fogalmát jelenti, hanem sok esetben a szubjektív életerő, terhelhetőség és jóllét leírására szolgál.

A javulás egyik legfontosabb jele lehet, amikor valaki fokozatosan azt tapasztalja, hogy több ereje van a mindennapokhoz. Javulhat az alvása, könnyebben viseli a terhelést, kiegyensúlyozottabbá válhat a hangulata, és nagyobb belső stabilitást élhet meg. A jobb közérzet és energikusság az önbizalomra, a társas kapcsolatokra és az életminőség egészére is kedvezően hathat.

Kiegészítés, nem helyettesítés

A komplementer medicina legbiztonságosabban az orvosi diagnosztika és a szükséges kezelés kiegészítéseként alkalmazható. Krónikus betegség, tartós vagy romló panasz, illetve rendszeresen szedett gyógyszerek esetén különösen fontos, hogy a választott kiegészítő módszerről a kezelőorvos is tudjon.

A valóban emberközpontú megközelítésben nem kell választani a modern medicina és a támogató, komplementer szemlélet között. A cél az, hogy minden rendelkezésre álló biztonságos lehetőséget úgy használjunk, hogy az a páciens egészségét, jóllétét és életminőségét szolgálja.